motorkerékpár
A biciklik csomagolása zivatarban üdítő szünet a tényleges élettől
Narancssárga és bézs színű nejlon töltötte meg fantáziadús és elővigyázatosságomat, ragyogó villanással tarkítva, még késő délutáni szelíd időn belül is. Régen a sátrunk belsejébe néztem, azonban minden érzékszervemmel arra összpontosítottam, hogy mi történik a külső részen, amit nem láttam.
A zivatar helyzetét úgy számoltam ki, hogy másodperceket számoltam a villámlás és a mennydörgés között. Nem tartott sokáig, a mennydörgés következtében a villámlás után azonnal hangosan dübörgött körülöttünk.
Úgy tűnik, hogy így utazunk.
A férjemmel heteket töltöttünk el alaposan, hogy felkészüljünk a biciklis csomagolás útjára. Számos helyzetet és cselekvést felhalmoztunk, a megrendelés egy járdaszéles átadással történik Fred Meyernél; webalapú megrendelés a REI-hez.
Egy ésszerűen kidolgozott külső utazás megtervezése a COVID-19 időtartama alatt kimerítő. Ugyanakkor tudtuk, hogy ez értékes lesz a távollétre. Nem azért mentünk el a házból, mert a világjárvány kezdődött, és ez volt a lövésünk számos napon és éjszakán kívül a hegyekben.
Megpakoltuk a kerékpárokat változatos poggyászokkal, tele sátorfelszereléssel, vízzel és étellel. Az első negyedóra a Feltámadás Move ösvényen a Cooper Touchdownból… kihívásokat jelentett. Tetszik a biciklim. Én igen. De ez bizony egy 5 éves Salsa Mukluk zsíros gumiabroncs, ami azt sugallja, hogy minden vásárolt 12 hónap után minden más könnyebb kerékpár megtalálható a piacon.
Kitartottam - erre regisztráltunk, és régebben a biciklis csomagolásban voltam hajlandó. Azonban rengeteg szakaszon sétáltam a biciklit, amikor nehéz otthoni kerekeimet feljebb toltam a hegyekbe.
Harvey összes kerékpárja tele van sátorozással, tele narancssárga sátoroszlopokkal, a Trout Lake közelében. Harvey azt javasolja, hogy az oszlopokat korábban szorosan gumiszalagozzák össze, mint a kerékpárra. (Alli Harvey képe)
A második napra már tapadtam rá, minimum az extra egyszerű szakaszokon. Egy gyönyörű tábort fedeztünk fel az Alpok egy alacsonyabban fekvő részén, hegyek keretezve. A nap ragyogó kék volt, és szezontalanul meleg. A táborunkhoz egy rövid út vezetett be az elvi útról, amelyet rétek és bokrok sorozata szegélyezett, belsejében egy társadalmi ösvény, amelyet úgy tűnt, hogy gyermekkorában élvezetes lesz felfedezni.
Első lépésünk a sátrunk rendezése volt. Oszlopokat és anyagokat húztunk változatos zsákokból és felszerelésekből a kerékpárjainkra. Amíg kollektíven kattogott az oszlopokon, a férjem azt a kérdést kérte, amely megadta a hangot a délután hátralévő részében: „A hely a középső oszlop?”
Mivel a középső oszlop kiderült, az út göröngyös részén volt, kb. Mérföldnyire mögöttünk, az a hely, amely kicsúszott a biciklim rugalmas rugójából, de valójában ezt csak később tudtuk.
A következő órát egy rögtönzött sátoroszlop kikészítésével töltöttem a bokrok állományánál felfedezett botból, míg a férjem visszavonta utunkat. Szerencsére meglehetősen gyorsan felfedezte a ragyogó narancssárga rudat, és ismét a táborba gurult, amikor én a sátor felszerelésével próbálkoztam.
Ellentétben a bizonytalanul meghajlott botkapcsolataimmal a szabványkibocsátó pólusokkal, és egyetértettünk abban, hogy nincs egyezés. A sátor felment, és leszállt.
Később, amikor világossá vált, hogy a hegyen belül gyülekező felhők egy dologgal voltak nagyobbak, mint csak egy szokványos esőzés, úgy gondoltam, hogy a könyökhajlított bot alig tartja fent a sátrat. Megalázva éreztem magam, hogy milyen szerencsések voltunk, hogy felkutattuk azt a hiányzó rudat.
Furcsa volt. Ránk nézve az ég ragyogó kék és meleg volt, amely megvilágította a számtalan pépes tapasztalatlan tundrát és minket. Az ellenkező szempontból az ég annyira mélyen lilás volt, hogy riadtan vettem volna észre az otthonomból, semmiképp sem egy alpesi kemping gondolataiból.
Halvány mennydörgést hallottunk. Eső nadrág és esőkabát ment tovább. Egyszerűen azért, mert az árulkodó szélcsapás elsöpörte kempingünket és bevezette az elsődleges esőhullámot, bejutottunk a bokrok állományába. Nem volt benne fém sátoroszlop, gondoltuk, és a bokrok azonos tetejűek voltak. Nem mi lennénk a legmagasabb tényezők, és menedéket kapnánk az esőtől.
A vihar után a Feltámadás Mozgás. (Wes Hoskins képe)
Ágakkal próbálkozva láthatjuk, hogy a szél túlzott esőfüggönyöket taszít az égen, amely drámai módon elsöpri a közeli hegy hátterét. A szél az egész ölünkben barna fenyőtűket fújt. Úgy tűnt, hogy az élettelen bokrokból ránk törő tűket néztük. Ezután vettük észre az elszenesedett jelöléseket a fedetlen törzsek és gyökerek hátulján.
A mennydörgés hallhatóan közelebb volt. Ez egy igazán gyors párbeszéd volt, amelyet a választás fogadott el. Kifutottunk a bokrok állványából és a siető esővel a sátorhoz.
A szívkoszorúm nagyot dobbant, és ezúttal nem a biciklizéstől.
A következő egy órában a sátorban ülve hallgattam a mennydörgést, és láttam, hogy a villám gúnyosan villog bennünk, kellemes, szorongástól táplált elmélkedést kaptam arról, hogy melyik biztonsági eszközről van szó. Nem mondhatom, hogy ezt a szakértelmet választottam volna, ha választhattam volna. Végül azonban a vihar eloszlott. Miután kibontottuk a sátorrepülést, kiléptünk az aranysárga éjszakába, amely szikrázni kezdte a rétet, tapasztalatlanul ragyogott és sárgult az alacsony napsütéstől.
A kerékpárjainkat áramtalanították (legalább egy szempontból). Éltünk. Most megemlékezem az elektromos izgalomról és aggodalomról, amikor a sátorban ülök, és amelyet a szennyezettség és a túlélés hőérzete fogad el. Olyan értelemben vettem részt ebben a későbbi rosszindulatú küzdelemben, amely valószínűleg elhúzódó tél lesz.
Hagyományos utazás? Nem. De talán teljesen felméri az életünk ezen időszakát.
Alli Harvey Palmerben él, és Alaszka Southcentral-ban fellép.
[A moderálást igénylő megjegyzések nagy mennyisége miatt ideiglenesen letiltjuk számos cikkünk megjegyzését, hogy a szerkesztők a koronavírus válságára és más tudósításokra összpontosíthassanak. Meghívjuk Önt, hogy írjon levelet a szerkesztőnek or közvetlenül nyúljon ha szeretne kapcsolatba lépni velünk egy adott cikkről. Kösz.]